IDÉZETEK

Munkáról, jellemről, miegymásról

Forrás – Kutya 1983. – 1986.
Köszönet Farkas Sándornak

-Milyen Pulid van?…Milyen a Pulid? – hangzik a kérdés…

-Gyönyörűszép!…Típusos!…Champion! – szól a válasz évek óta és borzasztó ritkán hallani, hogy milyen okos, értelmes, ügyes! Szomorú ez, de nem volt mindig így. A Puli jellemének, belső értékeinek hírdetéséhez ismét vissza kell nyúlnunk a közelmúltba…erről szólnak ezek a sorok:

„ Salamon király, mint írva vagyon, társalgott az állatokkal, madarakkal és férgekkel. Hát ehhez én is értek. Valamennyi állattal ugyan nem tudok társalogni, mint az öreg király annak idején, vagyis nem tagadom, e téren hátrányban vagyok. Hanem azzal a néhány állatfajjal, amelyet jól ismerek, egészen tűrhetően beszélgetek; ráadásul ehhez még varázsgyűrűre sincs szükségem. Ebből a szempontból tehát én vagyok fölényben, annál is inkább, mivel az öreg király a gyűrűje nélkül még legmeghittebb állatismerőseinek beszédét sem értette volna meg. Az élőlények mindenféle bűbájosság nélkül is a leggyönyörűbb történeteket mesélik az embernek, magát a valóságot.”

/Konrad Lorenz/

„-Ez bizony magyar puli, a legokosabb, a leghűségesebb a világon!”

/Reiber Antal 1983/

„Kicsit goromba, kicsit mogorva, de a szíve aranyból van.”

/Dr. Reiger Lászlóné Kiskunlacházi Kamasz Góbéról 1985/

„- A puli gyerekszerető, játékos, kimondottan ajánlható házőrzőnek, okos, éber, élénk, de ugyanakkor az idegenekkel szemben nem barátságos.”

/Liptay Tivadar 1984/

„Mert igénytelen, de roppant okos és állítom, hogy ragaszkodásban „verhetetlen”.

Szinte megszólalásig beszél, az orra hegyétől a farka végéig. Állítom és mindenütt hírdetem: A pulit nem kell túltenyészteni, kényeztetni, produkáltatni. Maradjon meg eredeti állapotában, fajtajellege szerint.”

/Sebestyén Ferenc 1884/

„-Mert én is amolyan puli természet vagyok. Terelgetős, őrzős, nem bírom a bezártságot…meg úgy szeretem összetartani a társaságot…”

/Markó Iván 1984/

„Élete könyvének első lapján ez áll: a puli a legokosabb kutya. Tulajdonságai közel állnak az emberéhez. Dolgos, szorgos, mozgékony, nyílt, ha megsértődik duzzog, elvonul.”

/Juliska –Mátyásföldi Kapuőre Mica- naplója, Österricher Emilné/

„A magyar kutya természete olyan, mint az alföldi parasztemberé. Nem tűr meg maga fölött semmiféle uralmat. Ha hiszik, ha nem, még nekem is hónapról hónapra újra kell vívnom előttük a tekintélyemet. Most ugyan igen barátságosnak és békésnek látszanak, de a kapun ebbe az udvarba egyetlen idegen se teheti be a lábát.”

/Sánta Gergely 1984/

„Életet mentett. Ahogy szerette a feleségemet, épp úgy megszerette ennek az ismerősömnek az édesapját. Az öreg cukorbeteg volt, s egy közös sétájuk alkalmával rosszul lett, elesett, begurult az árokba…

A puli hazarohant, elkapta az öreg felesa kötényét, húzta, vonszolta maga után. A mentő még épp idejében érkezett ahhoz, hogy megmenthessék szegény életét…”

/Hidegkúti Nándor 1984/ 

„…egész életem munkáját szenteltem…az állatok viselkedésének kutatására. Ez a munka megköveteli, hogy a kutató szoros és meghitt kapcsolatban álljon az eleven állattal, másrészt azonban olyan emberfeletti türelmet igényel a megfigyelőtől,  hogy az állat iránt érzett elméleti érdeklődés nem volna elegendő a kitartáshoz, ha nincs mellette szeretet, amely nemcsak megérezteti, hanem meg is láttatja a vele rokon vonásokat az ember és az állat viselkedésében.”

/Konrad Lorenz/